Fuerteventurán ért egy egészen különös felismerés. Lassan bontakozott ki bennem, miközben teltek a napok. Egyszer csak azt vettem észre, hogy újra kapcsolódom ahhoz a nőhöz, aki nem csak a szerepeiben létezik.

Mert nőként nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy mindig valaki más felől határozzuk meg magunkat. Talán ezért kérdezték tőlem olyan sokan, hogyan tudtam három hétre elutazni. Mosolyogva mesélem ilyenkor, hogy nem egyedül voltam. Velem volt a hétéves kisfiam, a párom pedig az utolsó napokban csatlakozott hozzánk. Éppen ettől lett számomra még fontosabb ez az élmény. Önmagunkhoz nem csak akkor vezet út, amikor egyedül vagyunk.

Nekem most egy kisfiú nevetése, közös homokvárépítések, olvasással töltött délutánok és csendes óceánparti reggelek között sikerült újra találkoznom magammal. Ehhez persze kellett az is, hogy a párom végig támogatott ebben. Természetes volt számára, hogy szükségem van erre az útra úgy, ahogy én szeretném.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez is a mély szeretet egyik formája. Amikor nem félünk attól, hogy a másik egy kicsit önmagával is legyen. Amikor tudjuk, hogy ettől nem távolabb kerülünk egymástól, hanem gazdagabban találkozunk újra.

Hazafelé már nem az járt a fejemben, milyen jó volt az óceán vagy a napsütés, hanem az, milyen rég találkoztam ilyen nyugodtan önmagammal.

És kíváncsi vagyok rátok is. 𝗘́𝘀 Mikor éreztétek utoljára, hogy a sok szerepetek mellett egyszerűen önmagatokként is jelen vagytok?

Útravaló

Amikor önmagunknak is adunk teret, a kapcsolataik is fellélegeznek.