Hazafelé már tudtam, hogy szeretnék magammal hozni valamit erről az útról. Nem egy kagylót vagy egy követ, hanem valamit, ami akkor is emlékeztet majd arra, amit Fuerteventura adott nekem, amikor újra beszippantanak a hétköznapok.

Így született meg a tetoválásom. Egyetlen szó: Szabadság.

Miért éppen ezt választottam?

Azt hiszem, azért, mert ez a szó ma már egészen mást jelent számomra, mint néhány évvel ezelőtt. Régebben a szabadságot inkább külső körülményekhez kapcsoltam. Ahhoz, hogy legyen időm, lehetőségem, mozgásterem.

Ez az út azonban még inkább arra emlékeztetett, hogy a szabadság sokkal inkább belső élmény. Annak az érzése, hogy kapcsolódni tudok önmagamhoz.

  • Hogy figyelek arra, mire van szükségem.
  • Hogy megengedem magamnak a pihenést.
  • Hogy jól érzem magam a saját bőrömben.

Talán ezért választottam ezt az egyetlen szót. Szeretném, ha minden alkalommal, amikor ránézek, eszembe jutna, mit tanított nekem ez az út.

És kíváncsi vagyok rátok is. Mit jelent ma számotokra a szabadság? Változott az évek során?

Útravaló

Számomra a szabadság ott kezdődik, ahol önmagamként lehetek jelen az életemben.

Rólam

45 éves dolgozó nőként, társként és anyaként én magam is számtalan kihívással nézek szembe nap mint nap. Remélem, hogy hasznosnak fogod találni a cikkeimet, írásaimat.

Bátran kövess be az egyéb közösségi média felületeken is, további tartalmakért!

Anett