Egy nappal a hazaérkezés után bementem a saját konyhámba. Kinyitottam a fűszeres szekrényt, és egyszer csak megálltam. Annyi kis üveg nézett vissza rám, hogy azon kaptam magam: keresem azt a négyet, ami az elmúlt három hétben mindig kéznél volt.

Só. Bors. Oregánó. Olívaolaj.

Fuerteventurán ennyi elég volt. Minden ételhez. Minden naphoz. Valahogy soha nem éreztem hiányát semminek.

Itthon pedig ott álltam egy egész polc előtt, tele olyan fűszerekkel, amelyeket hónapok óta nem vettem a kezembe. Akkor értettem meg, hogy valójában nem is a fűszerekről gondolkodom, hanem arról, ahogyan élünk.

Olyan természetessé válik, hogy mindig kell még valami. Még egy tárgy, még egy program, még egy élmény, még valami, amitől majd teljesebbnek érezzük az életünket. A szigeten azonban egészen másfajta teljességet éltem meg:

• Volt idő.
• Volt nyugalom.
• Volt közös nevetés.
• Volt természet.
• És volt jelenlét.

Talán ezért tűnt olyan természetesnek az a négy fűszer. Nem azért, mert kevés volt, hanem mert minden másból is éppen elég volt.

Azóta sokszor eszembe jut ez a konyhai pillanat. Nem azért, mert most kidobálnám a fűszereimet. Sokkal inkább azért, mert emlékeztet valamire, amit könnyű elfelejteni a hétköznapok sűrűjében: Lehet, hogy nem mindig többre van szükségünk. Lehet, hogy néha arra, hogy jobban jelen legyünk abban, ami már most is a miénk.

És kíváncsi vagyok rátok is. Volt már olyan hétköznapi pillanatotok, amely egyszer csak egészen más megvilágításba helyezte azt, ahogyan az életetekre néztek?

Útravaló

Az egyszerűség nem a kevesebbről szól. Hanem arról, hogy észrevegyük: néháa már most is mindenünk megvan, amire igazán szükségünk van.